Szokolai Ágnes honlapja

Motorozás

 

Jelenleg a hétvégi motorozáshoz ill. nyári munkába járáshoz egy Yamaha NEOS 50 4T-t használok.

2012. március 10.

Motorozás a Vértesben 2010. július 4.

Már régen terveztük, hogy megnézzük Vérteskozmát a zsákfalut, most végre az időjárás is alkalmasnak bizonyúlt erre a kis túrára. A Vértes hegység belsejében megbúvó Vérteskozma ősidők óta lakott település. Az egykori Kozmapuszta a török időkben elnéptelenedett. Az őslakosság helyére gróf Esterházy József hozott telepeseket 1744-ben, zömében Délkelet-Bajorországból, akik először is a házaik mögött emelkedő, lankás hegyoldalakon irtásföldeket alakítottak ki.

Motorozás – Vértesben

Motorozás novemberben

Gurulás – Máraiazell 2009. szeptember 26.

Ezen a hétvégén Ausztriában motoroztunk. Az uticél Máriazell volt. A Google Maps szerint 236 km-re volt, de néhány eltévesztett elágazó (kerülő) miatt ez a táv. kb. 250 km-re nőtt. Még a határ előtt Sopronban megtankoltam a BMW-t (17 literes tankja) és oda-vissza elégnek bizonyúlt. Visszafelé Fertőszentmiklósnál tankoltam újra 14,9 liter 95-öset 336 Km megtett útra. Az út Wienerneustadt-ig viszonylag egyenes kevés kanyarral, de a várost elhagyva amit beértünk a hegyek közé, kezdődött a kanyarok, szerpentínek sokasága egészen az úticélig. Voltak olyan kanyarok ahol 2-esig vissza kellett váltani, mert éptelenség lett volna bevenni. Kb. 80% motor 20% autó volt az arány az utakon.
Amit az uticélról tudni lehet: Mariazell Stájerország és Alsó-Ausztria határán fekszik az Északi Mészkő-Alpokban, a Bürgeralpe (1270 m) lábánál. A város több völgy találkozásánál fekszik, elhagyni minden irányban csak kisebb-nagyobb hágókon és nyergeken keresztül lehet. A szomszédos völgyek sugárirányban ágaznak szét: Salzatal, Walstertal, Grünautal, Aschbachtal, Gollradtal, illetve a már Alsó-Ausztria területén fekvő Erlauftal és Lassingtal.